IDÉZET – Egy zuglói emlék újraélve

Amikor valaki egy régi, eltűntnek vélt, félig elfeledett dolgot lel meg, akkor valamilyen csodálkozó szeretetet érez, valamilyen belső meglepetést. Leporolja, lefújja a réteget, amit az idő rakott rá, és újra felfedezi. Előjöhetnek érzések, emlékek; és a házaknál vannak talán kollektív, közös élmények; olyanok, amik közösek vagy közös alapokon nyugszanak. Mint mikor egy dallam hasonló mélységekben hasonló érzéseket idéz fel többünkben.

1937-38-as születésű, jellegzetes zuglói kertvárosi családi ház bújik meg a Deér utca felőli dús növényzet függönye mögött. Oda rejtőzött el, oda rejtették el az idő múlása alatt kissé átszabott tömeget. Vagy már nem is úgy épült, vagy már nem is úgy tervezték, mindig kellett valamit változtatni. Egy kis toldalék, alá-mellé-ráépítés, előtető alatt megbúvó tartalék-szobák, spontán lépcső, kialakul, befalazzuk, kinyitjuk, odakerül; építődik. Mintegy önálló életre kel idővel a ház szervezete: tömegek ragadnak rá az eredeti testre; néhol elütnek, néhol simulva illeszkednek. Néha kissé méltatlanul, néha kisebb pofonként. Mikor mi van kéznél, mikor milyen igényt szül az élet. Mikor mi a helyzet.

De ez nem egyedül ennek a háznak a története, sok épület életútja ez: generációs változások egy épülettesten. Talán ezen az úton „jár” a házak többsége; tükrözve a kort, a tulajdonosokat, a mindenkori életviszonyokat, körülményeket. Valahogy egy házon csapódik le a mindenkori tulajdonosok élethez való viszonya.

Aztán valami történik, ami egy idő után tisztulást hoz. Illetve nem is valami történik, csak úgy, percek vagy órák alatt, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként valami elindul egy tisztulás irányába. Nem varázsütésre dobja le az épület a ráaggatott terheket, tömeget; hanem egy folyamat végeként és egy folyamat kezdeteként. Nem is mindig kellemes ez, néha egy kisebb küzdelem lesöpörni a terheket. A megkönnyebbülés terhe.

Az egykori, azaz a toldalékoktól mentesített ház a mag, ez a kiindulás. Mintegy tiszta alap, ebből ki lehet indulni, erre lehet építkezni: egy zuglói szabadonálló kertvárosi családi ház. Minimális díszítések a homlokzaton a nyílászárók felett, párkányzat, toronyszerű tetőforma az utca felőli oldal egy sarkán. Olyan elemek, amiken keresztül (is) bele lehet szeretni egy házba. Egyedivé teszik a házat a tulajdonosának, általuk valamilyen melegség jelentkezik valahol ott bent, valamilyen húrokat meg-megpendítve. Még ha ez érzelgős is, még ha ez részlet is, még ha ez önmagában talán nem is érték. De mégis fontos.

Az eredeti földszintes házat a tervező alapanyagként kezeli, az a nyersanyag. Mint egy DJ, aki a remixet az eredeti zenemű elemeiből frissíti, mintegy abból vesz mintát, abból merít és adja az eredetihez, így átalakítva azt. Egyrészt olyan elemet ad hozzá, ami eleve a kiindulási alap eszköztárából való; másrészt olyant, ami valamivel nagyobb távolságra van az eredetitől, de mégsem idegen, mégsem szakad el tőle. Mindezen hierarchiát a funkciók támasztják alá: a földszinten az eredeti „magban” a lakóház közösségi terei kapnak helyet: nappali, konyha-étkező, vendégszoba egy vizesblokkal; az emeletre pedig a családi élet privát-szférái, a hálószobák kerülnek a hozzájuk tartozó vizeshelyiséggel. Az eredetileg földszintes ház emelete egy magasítással jön létre, ami azonban nem önálló emeletként érvényesül, és még csak ráépítésként sem: az emeleti-tetőtéri rész falai pikkelyes alumínium burkolatot kapnak, a tető burkolata „folyik le” a falakra, így azok már a tetőhöz tartoznak, és tetőablakokon át jut a fény az emeleti terekbe. Mintha egy láthatatlan erő vagy kéz húzta volna ki azt a földszintes tömegből.

A hátsókert felő eső egykori végfalat követő minden toldalék, bővítmény bontásra kerül. Arra nőtt a ház, arra volt hely, arra volt a legegyszerűbb. Arra torzult. A végfal mellé így egy, a ráépítéssel bővített alapépületet szolgáló közlekedőmag kerül: elérhetővé teszi annak tereit. Tömegével lezárja és megnyitja a házat az udvar felé, elem a régi épület és a hátsóudvar között. Egyfajta foglalat ez a közlekedést szolgáló hátsó rész; megjelenésében, formanyelvében távolabb van az eredetitől mint az emeleti ráépítés – de szerves része annak.

A Deér utca felőli tető-torony pedig megkapja azt a szerepet, ami talán már az eredetiben is hiányolható: egy lakótér része lesz. Nem a padlástér attrakciója, ami csak kifelé szól, kissé hamiskás formaként csak kifelé mutatja magát; hanem élettel, funkcióval tölti fel azt az emeleti szint – változatlan magasság mellett.

A felújításnak – bővítésnek rétegei vannak. Mint mindíg, de itt több réteg van, nem éles váltással egy rekonstruált mag és egy teljesen más mai hozzáadás között. Olyan mint egy kép-fájl, ami különböző rétegekből áll, és a rétegek különböző erőséggel, átlátszósággal bírnak. Az erősséget az anyagok, a tömegek arányai, helyzetei adják.

Ez a rétegződés a beltérben is tükrüződik: a közlekedő-foglalat és az emelet mai eszköztára, a síkban tartott anyagváltások, minimális mozdulatok, az anyagminőség priorítása a forma előtt – illetve a mintás padlóburkolat, a kandalló mai megfogalmazása, a helyreállított osztott üveges harmonika és kazettás beltéri ajtók. A határok elmosódnak, egymásba úsznak a rétegek – jól teszik.

A folyamat nem áll meg a háznál: a kerítés, a kert is része a háznak. És ahogy az eredeti terv szorgalma is elért a kerítésig és a kertig, a mostanié is. A tisztább, világosabb, a házat több fényhez juttató kertben a gyerekek által használható szabad zöldfelületek, az autóbeálló, a megtartott diófa, az épületet kísérő kortárs kültéri világítás mellett szintén megjelenik egy utalás, egy idézet a környéken hagyományosan jellemző alma és cseresznye-nemesítésű fák ültetésével. Virágzásuk az utcakép része.

Ez a ház így átalakítva, bővítve és felújítva: egy Idézet. Idéz kort, életérzést, viselkedést; valamiféle egyensúlyt, egyensúlyt régi és mai között, egyensúlyt önmagában és egyensúlyt a környezetében is. Kialakul egy arányaiban kellemes összkép, egy archív fotó újratöltve. Egy régi emlék mai élménye.

A szöveget írta: Mórocz Tamás, építész

Publikáció:
Octogon Architecture & Design, 2018/145. szám. Idézet – Egy zuglói emlék újraélve.

VISSZA A MUNKÁKHOZ